| |
| |
A mikrokamera, a hajgyógyászati diagnosztika legfőbb segítsége
A hajgyógyászati vizsgálatok során hasonlóan a bőrgyógyászathoz, első lépésben szabad szemmel vizsgáljuk a hajzat és a fejbőr elváltozásait. Szabad szemmel azonban nem minden elváltozás ítélhető meg biztonsággal, sőt egyes kóros elváltozások nagyító nélkül nem is ismerhetők fel. Korábban mikor a technikai feltételek még nem álltak rendelkezésre a vizsgálatokat kizárólag klasszikus kézi nagyító segítette. A kézi eszközök nagyítása azonban messze elmaradt a szükséges mikroszkopikus szintű vizsgálati igényektől.
A technikai fejlődésnek köszönhetően a nagy felbontású kamera rendszerek helyet kaptak az orvostudományban, így a hajgyógyászati diagnosztikában is. A hajanalitikában mikrokamerának nevezett eszköz, tulajdonképpen egy kifejezetten bőrgyógyászati vizsgálatra kifejlesztett nagy felbontású képalkotó rendszer. A kamera alapelve, hogy a célterületet három hideg fényt kibocsátó halogén izzóval megvilágítva, közel háromszázszoros nagyítású képet juttat a képernyőre. A hideg fény előnye, hogy a fejbőrhöz közeli vizsgálatok során, még véletlenül sem lehet túlzott hőhatásnak kitenni a beteg fejét és haját.
A kamera alap üzemmódban a mozgatástól függően, állandóan változó képet mutat, melynek segítségével a megjelenítő képernyőn (TV-n) láthatóvá tehető a fejbőr vizsgálni kívánt része. Egy segédeszköz segítségével, a részletes analízist megkönnyítendő, a kép kimerevíthető és a kamera elmozdítása után is biztonsággal vizsgálható a kívánt részlet.
A kamera számos szabad szemmel nem látható részletet mutat meg a fejbőrön. A kamera segítségével pontosan megítélhető a hajhagymákat tartalmazó tüszők száma, alakja és egészségi állapota. A tüsző egyes kóros állapotainak felismerése kulcsfontosságú a diagnosztika során. A túlzottan tág és a beszűkült tüsző a haj számára egyaránt káros állapotot jelent. A tüszők mellet vizsgálható a fejbőr hajszálereinek állapota, megfigyelhetők az esetleges gyulladásos tünetek. Az enyhe fokú fejbőr irritáció és enyhe fokú gyulladás diagnózisa csak mikrokamerával állítható fel, amely számos haj és fejbőrbetegség esetén kórjelző lehet. A gyulladás felmerése létfontosságú a terápia szempontjából is, ugyanis a gyulladt fejbőr a hajhagymák számára mindig növekedési gátlást jelent, hosszú távon hajhullást okozva, amelyet kezelni kell.
Egyes korpás fejbőrbetegségek elkülönítő diagnosztikájában is nagy segítséget nyújt az eszköz. Az esztétikailag zavaró, hajból kihulló korpák lehetnek hámló fejbőr darabok, de valódi korpák is. Elkülönítésük lényeges, ugyanis a valódi korpa gombás fertőzés eredménye, tehát a terápia is ennek megfelelő, gombaellenes szerekből áll. A fejbőrhámlás azonban általában komolyabb betegségek kísérő tünete. Az egyre gyakoribb fejbőr psoriasis, vagy más néven pikkelysömör és a seborrheas dermatitis is járhat fejbőrhámlással. Az utóbbi betegségek mindig hosszú távú kezelést igényelnek, speciális hajgyógyászati, vagy szükség esetén bőrgyógyászati terápiás anyagokkal. A korpák harmadik formája, a legalattomosabb zsíros korpa, egyáltalán nem észlelhető mikrokamera nélkül. A bakteriális fertőzés következtében kialakuló zsíros korpa, csak súlyos fertőzés esetén válik láthatóvá. Enyhe fertőzés esetén a vezető panasz, a tűrhetetlen fejbőrviszketés, egyéb látható tünete nincs. A zsíros korpa kezelése antibakteriális hatású szerekkel történik, erős zsíroldó hatású szerekkel kombinálva, amelyek segítenek leoldani a fejbőrről a szívósan tapadó korpa darabokat.
A mikrokamera nélkülözhetetlen segítséget jelent a hajhullások kezelésekor, a haj regenerációjának nyomon követésére. Az újra aktiválódó tüszők megjelenése bíztató eredményeket jelent a kezelés során. Az aktív tüszők száma tájékoztatást nyújt arról is, hogy mennyi esély van még a hajzat visszanövésére jelentős hajhiány esetén. Ha nem látunk aktív tüszőket, nincs esély további hajzat növekedésre, így felesleges drága terápiákkal próbálkozni.
A mikrokamerával a fejbőrön kívül vizsgálhatóak egyes hajszálak és hajhagymás is. A hajhagymák alaktani elemzése a hajgyógyászat egyik kulcslépése. Hajhagyma analízissel megállapítható számos, a fejbőr mélyén lejátszódó folyamat, a sorvadás, a tápanyaghiány és a vérkeringés elégtelensége is. A hajhagymák és a hajszál nem csak a fejbőrben lejátszódó folyamatokról ad tájékoztatást, hanem egyes belszervi eltérések is mutathatnak jellemző hajhagyma tüneteket. Különösen nagy segítséget jelent az utóbbi jelenség egyes pajzsmirigy betegségek, a cukorbetegség és egyes vérképző rendszeri betegségek esetén.
Bőrgyógyász szakember kezében a mikrokamera lehetőséget ad egyes bőrfelületi rosszindulatú elváltozások felismerésére és viselkedésének vizsgálatára. Segítségével korai stádiumban felismerhető a bőrrák, a hámréteg rosszindulatú daganata és az anyajegyek rosszindulatú elváltozásai is, amelyek a káros UV sugárzás miatt, egyre nagyobb számban fordulnak elő a népességben.
A mikrokamera alkalmazásának lehetőségét szélesíti, hogy a felvett kép digitalizálható és tárolható számítógépen. A tárolt képek így összehasonlító elemzések alapjául szolgálhatnak a hajgyógyászati kezelések során. A kezdeti állapot összevethető a későbbi képekkel, amely segítségével a javulás nyomon követhető. A tárolt képek és felvételek segítségével, problémás esetekben, a vizsgált ember jelenléte nélkül is végezhető konzultáció, magasabban képzett szakemberek bevonásával.
A mikrokamera számos felhasználási lehetőségei közül, kiemelendő az internet segítségével végzett távoli konzultáció a jövőben. Az eljárás segítségével a hajanalitikus a vizsgálattól távol tevékenykedő szakember számára is láthatóvá teheti majd a vizsgált fejbőrrészletet. |
|
|
|
|